Alapítvány az Alapítványokért logo

Üzleti platform
jótékonysággal összekötvea siker kulcsa!

Menü

Bemutatkozás

Az Alapítvány az Alapítványokért (AAA) Alapítvány két nagy téma köré csoportosítva szeretne változtatni számos társadalmi mintákon, szokásokon és segíteni, hogy egy nyitottabb, szeretetben és megértésben gazdagabb világ jöjjön létre.

Alapítvány az Alapítványokért program

"Ha orvos vagy segítsd őket, ha mester vagy tanítsd őket, ha jó vagy szeresd őket."

Az Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a jótékonysági egyesületekre, alapítványokra, amelyek az adott évben a legtöbbet tettek környezetükért, akik sokat teljesítettek annak érdekében, hogy megosszák generációk gondolatait, akik számára a társadalmi felelősségvállalás kiemelt szerepet játszik, akik munkásságukkal jót tettek, cselekedeteikkel segítették embertársaikat.

Célunk minél több alapítványt egy platformra bevonni és összefogni, hogy az emberek széles körben kapjanak átfogóbb képet az alapítványok munkájáról, programjairól, ezzel is segítve, hogy egyre több önkéntes segítő álljon az alapítványok mellé.

Az Alapítvány által létrehozott Alapítványok Díjátadó Gálája célja, hogy segítse, értékelje évről évre a különböző kategóriákban teljesítő alapítványok munkáit (Innováció, Életmű, Kultúra, Szociális, Művészet, Zene, Sport). Az adott évben a legsikeresebb, legtöbbet segítő, leginnovatívabb, legnagyobb tetteket végrehajtó, legnagyobb érdemet kihívó, legerősebb, legcélratörőbb, legnagyobb változást előidéző, leginkább tanító-jellegű, legkülönlegesebb, példaértékű alapítványokat díjazzuk 7 kategóriában, akik tevékenységükkel példát mutatnak és motiválják a társadalmat. A díjról az AAA Alapítvány által felkért, tekintélyes szakemberekből álló szakmai zsűri dönt.

Online felületen egy "Közönség" kategóriát is indítunk.
Célunk tisztább képet adni és kapni az alapítványokról, annak érdekében, hogy a segíteni vágyók tudatosabban, reálisabban tudják kiválasztani a szívükhöz legközelebb álló szervezeteket.

Alapítvány a gyermekekért program

"Segíts, hogy öröm legyen minden gyermek arcán!"

Az AAA Alapítvány kiemelten foglalkozik a gyermekekkel, róluk nemcsak adománygyűjtéssel, hanem különböző programok életre hívásával is gondoskodik. Számos olyan problémával küzd társadalmunk, amely a fiatalabb generációkat érinti. Ilyen például a fiatalok gyökerektől való elszakadása, a céltudatosság és értékorientáltság hiánya. Az AAA Alapítvány ezekben a témákban szeretne segíteni programjaival.

Célunk a programmal, hogy boldogabb, tudatosabb fiatal generációk nőjenek fel egy segítőkész világban.


Szakemberekkel működünk együtt annak érdekében, hogy az alapítványok kitartó munkáját, elért eredményeit bemutassuk és díjazzuk, tevékenységükön keresztül értékeket közvetítsünk, átláthatóvá tegyük az alapítványok életét, példaként mutassuk be őket, megóvva ezzel az alapítványokat akik nap, mint nap fáradhatatlanul munkálkodnak, csodákat valósítanak meg, küzdenek az emberekért, gyermekekért, akik segítenek embertársainknak szociális elköteleződésből, szeretettel, értéket képviselnek, sokat tesznek a magyarság, gyökereink, hagyományaink megőrzéséért, a tehetségekért, az esélyek növeléséért, az innovációért, a sportért, a művészetért, az életért.
Az alapítványokat nagyrészt traumából felállt emberek alapítják, hogy segíthessenek sorstársaikon, viszont akiket nem ért trauma, azok sokszor nem tudják felmérni, átérezni a küldetést, így segítséget sem tudnak nyújtani csak szűk körön belül, a családon belül vagy barátoknak. Segítségre van szükség, hogy nyitottabbá váljunk, merjünk kommunikálni róla, mert így hamarabb békére és elfogadásra találunk, ezzel teret nyitva a jótékonyságra, hogy az " X, Y, Z " Alfa generációi tagjai ebben szocializálódjanak már és ne vesszenek el.  Ezért bevezettük óvodásoknak is szóló “Adni jó” programot, így már kis korban gyermekeinket tanítjuk, ösztönözzük, motiváljuk, inspiráljuk  nevelési kultúrájukba beépítjük ezt a mintát.

Szeretnénk az alapítványokat olyan csoportoknak, üzletembereknek, cégeknek bemutatni, akik eddig nem ismerték őket. A profitorientált vállalkozások is legyenek érdekeltek abban, hogy a társadalomba, közvetlen és tágabb értelemben vett környezetükbe is befektessenek. Nagyon fontos cselekedni és kommunikálni a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységeket, a különböző generációkat és az üzletembereket is tanítani az adni kapni szókapcsolat tudatosabb használatára, az Adni jó motivációs program fontosságára. Motiválni, inspirálni kell mindenkit a segítésre, adakozásra, hogy életünk mindennapi részévé váljon ez az életforma, s ezáltal Magyarország Jótékonysági Indexe (world giving index) javulhasson. Ezzel teljesül az Alapítvány legfőbb célja, hogy az üzleti platformot összekösse a jótékonysággal a jó célok érdekében.

Engedjük el a berögzült szokásokat, mintákat, változzunk és változtassunk, közösen, összefogva, tanítsuk a különböző generációkat a jó tettek fontosságára. Így hozzájárulhatunk az emberek közös öröméhez, szív szerinti  összetartásához, amiért érdemes élni, célt kitűzni és azt elérni, hogy sok boldog embert lássunk felnőni, egy örömtelibb, boldogabb, tudatosabb világban. "Boldogabb gyerekeket hagyni a világnak!"

Kérjük, hogy segítse tevékenységünket!

UTALJON AZ Alapítvány az Alapítványokért SZÁMLASZÁMÁRA
OTP Bank Nyrt., 11713036-21451047

VAGY a PAYPAL RENDSZERÉN KERESZTÜL PÁR KATTINTÁSSAL!

KÖSZÖNJÜK!

Az oldal feltöltés alatt áll!
Várjuk mindazon cégek kezdeményezésünkhöz való csatlakozását, akik értéket vélnek felfedezni ezen társadalmi felelősségvállalás keretein belül!

Továbbá várjuk mindazon önkénteseket akik jó szívvel csatlakoznak eme nemes kezdeményezéshez.X