Alapítvány az Alapítványokért logo

Üzleti platform
jótékonysággal összekötvea siker kulcsa!

Menü
Tanítás, Önzetlensèg, Érték, Tisztelet

Rév Andrásné Klára

Kurátor

Rév Andrásné Klára

Elérhetőségek

Telefon: 06 20 510 2633
E-mail: info@alapitvanyokert.hu

Rév Andrásné vagyok. 1958.03.21.-én születtem, Budapesten. Eredeti végzettségem pedagógus, azonban néhány év tanítás után - bármennyire szerettem is - váltásra kényszerültem.

Először családi vállalkozásunkat építettük fel, majd a pénzügyi szektorban helyezkedtem el. 21 éve vezetem a Generali Érdi Fiókját. Azért szeretem főleg, mert emberekkel foglalkozom itt is, és megszerzett pedagógiai és pszichológiai tudásomat ezen a területen is kamatoztathatom. Sikereimet leginkább annak köszönhetem, hogy igen nagy az empátia-készségem, és mindig, mindenben az EMBER-t látom, és ez vezérel minden tevékenységemben. Ezért kezdtem önkéntes segítői munkát is végezni. Ez vezérelt akkor is, amikor elfogadtam az Alapítvány kuratóriumi tagságát.

Szívesen és lelkesen közreműködöm minden olyan kezdeményezésben, ami valamilyen módon az általam fontosnak tartott emberi értékek mentén, a nehezebb helyzetben vagy körülmények között élő emberek helyzetének jobbá tételén dolgozik, ennek érdekében fejti ki tevékenységét. Ez az Alapítvány azt is lehetővé teszi, hogy az e célból működő alapítványok tevékenységét segítsége, ismerje el, ezzel még nagyobb lendületet, erőt adva a nemes célok továbbviteléhez.

Az Alapítvány célkitűzései és törekvései teljes mértékben illeszkednek hitvallásomhoz: az EMBER a legfőbb érték!

Kérjük, hogy segítse tevékenységünket!

Adószámunk
18941548-1-41

UTALJON AZ Alapítvány az Alapítványokért SZÁMLASZÁMÁRA
OTP Bank Nyrt., 11713036-21451047
IBAN: HU61117130362145104700000000
SWIFT: OTPVHUHB


VAGY a PAYPAL RENDSZERÉN KERESZTÜL PÁR KATTINTÁSSAL!

KÖSZÖNJÜK!

Az oldal feltöltés alatt áll!
Várjuk mindazon cégek kezdeményezésünkhöz való csatlakozását, akik értéket vélnek felfedezni ezen társadalmi felelősségvállalás keretein belül!

Továbbá várjuk mindazon önkénteseket akik jó szívvel csatlakoznak eme nemes kezdeményezéshez.X