Alapítvány az Alapítványokért logo

Üzleti platform
jótékonysággal összekötvea siker kulcsa!

Menü
Tanítás, Önzetlensèg, Érték, Tisztelet

Boros György

Főtitkár

Boros György

Elérhetőségek

Telefon: 06 30 440 0191
E-mail: info@alapitvanyokert.hu

Boros Györgynek hívnak. Az alapítvány főtitkári felkérésére azonnal igent mondtam. Mondhatni könnyű döntés volt a részemről, hiszen Nyilka Ildikó személye, a munkához való hozzáállása, az elvei, nézetei és értékrendje, a közös munka élménye már a felkérés elött ismert volt a számomra.

Sok évet töltöttem az iskolapadban, végzettségem autógépész, szakmai karrieremet mégsem mérnökként élem meg. Logikus gondolkodásomat, jó problémamegoldó képességemet, a kreativitásomat és gyakorlatiasságomat viszont az egyetemi éveknek köszönhetem. Azt tapasztalom, hogy sokszor csak a megélt okozatból tudjuk kikövetkeztetni a történtek valódi okát, indítékát, magyarázatát. Ez az ok-okozati gondolkodás sokszor segített már dűlőre jutni adott szituációkban. Igyekszem az általam megélt tapasztalatokat a hozzám bizalommal forduló embertársaim számára átadni és kisegíteni őket egy beragadt tudatállapotból. Ennek természetes velejárója a folyamatos tanulás, ismereteim bővítése, a dolgok értelmének kutatása. Jártasságot szereztem a pénzügyi piacon, ahol 8 évig dolgoztam és igyekeztem a legjobb tudásom mellett képviselni ügyfeleimet, arra mindig ügyelve, hogy a nyereség sose válljon priorítássá az emberség felett. Üzletpolitikám az alap emberi értékeken alapszik, mint a tisztesség és alázat, a korrektség és megbízhatóság, a szavahihetőség és jóindulat. Az évek alatt egyre tudatosabbá váltam és tudatom növekedésével fokozatosan fedeztem fel addig még ismeretlen kihívásokat. A pénz mára egy olyan energiát jelent a számomra, aminek a helyes használatával valódi értéket lehet teremteni.

Az utóbbi években kiemelt figyelmet fordítok környezetünk védelmére, klímánkat terhelő üvegházhatású gázok károsító hatására, a zöld marketingben rejlő kiaknázatlan lehetőségre, a szelektív hulladékgyűjtésre. 2016 végétől tulajdonosi és egyben ügyvezetői feladatait is ellátva, A TUDNOD KELL Kft kimondottan környezetbarát és 100%-ban újrahasznosított higiéniai papírárukkal, biológiailag lebomló tisztítószerekkel, környezetbarát tisztítási technológiákkal, a jövő generációinak mindezen környezeti elvek tanításával foglalkozik egy fenntarthatóbb tisztaság eléréséért és egy fenntarthatóbb jövőért. Munkáimmal szeretnék hozzájárulni egy tudatosabb, a felelősséget felvállaló, fenntarthatóbb és egyben élhetőbb jövő kialakításához, a pénz valódi szerepének megértéséhez, a szeretet, mosoly, boldogság, adományozás sűrűbb kinyilvánításához, az emberiség tudatszintjének növeléséhez, a magyarság felemelkedéséhez.

Mire a legbüszkébb munkája során?
Önmagamra. Szeretettel veszem körül az embereket, akik észrevétlenül, de biztonságban érzik magukat mellettem. Bízom az emberekben és ösztönösen ők is bíznak bennem. Célom, egy szeretettel, mosollyal telibb harmonikus világ kiépítése, ahol nagyobb a felelősség szerepe mind önmagunkkal, mind társainkkal, mind pedig környezetünkkel kapcsolatban egy tudatosabb élet megélése által.

Mik azok az értékek amiért elfogadta az alapítvány felkérését?
Egyedi és újszerű, kreatív és gyakorlatias, szervezett és részletgazdag, nemes és felemelő, gyűjtő és adakozó, tanuló és tanító, hagyománytisztelő és jövőbe mutató.

Mi lesz a szerepe mint főtitkár az alapítvány életében?
Egyrészről a józan, racionális gondolkodásomnak köszönhetően az alapítvány komplexitásából adódóan a hatékony és minél gördülékenyebb munkafolyamatok rendszerbe foglalása, a működési folyamatok átláthatóságának letisztultságának biztosítása, a rendszer helyes működésének fenntartása, az esetlegesen felmerülő problémák valódi okainak feltárása és azok kiszűrése, másrészről pedig a résztvevők érzelmi síkon történő közös sikeres munkára való ösztönzése.

Mit vár el ettől a kezdeményezéstől?
Az alapítványok díjazásával motiváltabbá tenni mindennapi munkájukat, a fiatalabb generációknak szóló, szerteágazó és sokszínű, játszva tanuló és egyben nevelő szándékú programokkal megalapozni egy a jövőbe mutató tudatosabb hozzáállást a segítés, az adakozás, a felelős magatartás szerepének növelését. Lássák a különbséget a jelen, de legfőképp a jövő generációi a valódi értékeken alapuló kapcsolat és az érdekeken alapuló kapcsolat között. Függőségeiket felismerve éljék meg valódi önmagukat és ne akarjanak egy személyiség mögé bújva érvényesülni, becsapva önmagukat és társaikat egyaránt, ezáltal biztosítva a folyamatos lelki fejlődésüket önmaguk és az emberiség számára egyaránt.

Mi az üzenete vagy mottója?
"A béke minden emberi kapcsolat alapja!" Minden emberi kapcsolat alakítható békésen és konfliktusoktól mentesen a helyes magatartás, a megfelelő tudatosabb hozzáállás, a tisztelet, az elfogadás és az etikusság alkalmazásával. Legyünk képesek simulékonyan alkalmazkodni környezetünkhöz, ezáltal másokkal könnyebben, együttmûködésben tudjuk élni az életet és nem utolsó sorban egy élhetöbb bolygót hagyjunk hátra a következö nemzedékek számára!

Kérjük, hogy segítse tevékenységünket!

Adószámunk
18941548-1-41

UTALJON AZ Alapítvány az Alapítványokért SZÁMLASZÁMÁRA
OTP Bank Nyrt., 11713036-21451047
IBAN: HU61117130362145104700000000
SWIFT: OTPVHUHB


VAGY a PAYPAL RENDSZERÉN KERESZTÜL PÁR KATTINTÁSSAL!

KÖSZÖNJÜK!

Az oldal feltöltés alatt áll!
Várjuk mindazon cégek kezdeményezésünkhöz való csatlakozását, akik értéket vélnek felfedezni ezen társadalmi felelősségvállalás keretein belül!

Továbbá várjuk mindazon önkénteseket akik jó szívvel csatlakoznak eme nemes kezdeményezéshez.X